1848-as visi ütközet

Az 1848-as forradalom és szabadságharc során falunk is hadszíntérré vált. Kozmár Pál plébános is ott volt a csatánál, és próbált diplomatikus úton közeledni a kegyetlen horvát katonákhoz, akik a közelben több falut is porig égettek.

1848-ban községeink örömmel fogadták a jobbágyfelszabadítás törvénybe iktatását.

A pákozdi csatatérről menekülő Jellasics bán mintegy 10-15 ezer katonáját, 4 ágyú kíséretében, Theodorovics generális vezetésével, október 9-én 2 órakor a pomogyi töltéstől - Sopron és Vas megyén át – hazabocsátotta. Ez a sereg 1848. október 10-én, mikor Fertőszentmiklósról a röjtöki erdőn át Lövő felé húzódott, először Prevlenkovics főhadnagy vezette soproni nemzetőrökkel találkozott. A nemzetőrök kb. 30 lépésre közelítették meg az ellenséget, akik ágyúikat is működésbe hozva rájuk tüzeltek. A magyar sorkatonaság több mint fél órán át állta a harcot a horvátokkal szemben, aztán visszavonult. Az ellenség elől futásra kényszerült az 1500 főnyi fegyveres nemzetőrség és a mintegy 6 kar vasvillás paraszt népfelkelő. A horvátok ezt követően megszállták, kirabolták Lövőt. Lövőn kívül felgyújtották Újkért és Lédecet, majd a horpácsi erdő alatt éjszakáztak. A lövői hatórás szabadrablás lehetőséget adott arra, hogy a magyar főseregből Theodorovics után indított sereg – mely amely Miklós – és Sándor huszárokból, a székesfehérvári és győri önkéntesek 1 zászlóaljnyi gyalogságából állott és 4 ágyúval rendelkezett. Korger alezredes, gróf Zichy Manó, Zichy Ottó, és Szapári Antal vezetésével szétszórja a horvátokat. Az üldöző sereg Kovács őrnagy kapuvári népfelkelőinek csatlakozásával 3600 főre növekedett. Theodorovics október 11-én reggel 8-9 óra tájban indította el seregét, 5 szakasz huszárt és 2 század gyalogost jobbra küldött az ellenség megkerülésére, a sereg zöme pedig a népfelkelőkkel és az ágyúkkal együtt az országúton nyomult előre. Alig értek ki a gógánfai erdőből, megpillantották a közeledésükről mint sem tudó horvát hátvédet. Az ellenség ágyúi a szemközti dombon voltak elhelyezve. A magyarok tüzet nyitottak rájuk, mire Theodorovicsék megzavarodtak, gyalogságuk a nemesvisi dombok erdeibe vette be magát.

Karger azonban nem vezényelt rohamot, azt hitte, hogy Theodorovics parlamentert küld hozzájuk, pedig a feléjük közeledők csak salamonfai parasztok voltak. Minthogy az üldözés maradt, a császáriak magukhoz tértek a meglepetéstől. Észrevették, hogy náluk kisebb erő ugrasztotta meg őket.

Amíg a magyarok, megindítva a támadást, kezdtek leereszkedni a völgybe, a horvátok az erdőben lévő védett állásokból puska – és ágyútűzzel fogadták őket. Délután 4 óráig mindkét fél heves ágyú- és puskatűzzel kísérletezett, hogy ellenfelét visszaszorítsa. A Theodorovicsék megkerülésére kiküldött századok megriasztottak ugyan kisebb egységeket, de ok nélkül lemondtak a bekerítési kísérletről. Pedig ha végrehajtják eredeti tervüket, a váratlan támadás kezükre játszott volna. Közben ugyanis Vidos József Vas megyei nemzetőr-parancsnok éppen Hegyfalun pihent seregével, amint meghallotta a Salamonfa táján dörgő ágyúszót, Berzsenyi Lóránd és Gosztonyi Ferenc századosokat 2 század huszárral a soproni magyarok támogatására küldte. A huszárok délkelet felől oldalba kapták Theodorovics mintegy 50 katonáját, és felmorzsolták. A császáriak erre fél három tájban már-már futásnak eredtek a kőszegi úton, de a huszárok jelenlétéből nagyobb erőre következtetve, visszamenekültek az erdőbe, és elszántan felvették a harcot a lényegesen kisebb magyar sereggel. A huszárok látva, hogy egymagukban semmit sem tehetnek, csatlakoztak Karger seregének zöméhez. Elmulasztották tehát az alkalmat, hogy Vidos huszárjai délkelet, a bekerítésre küldött századok nyugat, a magyar sereg zöme pedig szemben – egyidejű támadással – bezárják a gyűrűt az ellenség körül. Theodorovics ezt azonnal észrevette, általános támadást indított a magyarok ellen. A huszárok és a népfelkelők nem bírták a völgyben ágyúkkal támogatott támadást, visszavonultak az elhagyott dombokra, ott kedvező állásban, megvethették volna lábukat, de Karger őrnagy délután mintegy 4 órai harc után indokolatlanul további visszavonulást rendelt el, megbízva Zámbelly Lajos huszárezredest, hogy fedezze a visszavonulást.

A csata után a horvátok közül 200 ember maradt a csatatéren, köztük Theodorovics egyik főhadnagya. Gosztonyiék huszárjai, a bekerítő századok és a felkelt nép is kb. ugyanennyit semmisített meg. Sok foglyot is ejtettek, csak Vidos huszárjai 35 közlegényt, 1 kapitányt és 1 hadnagyot kerítettek kézre. Magyar részről 3 halott és 18 sebesült volt.

Warning: include_once(views/_visi-marton-kutatomunkaja): failed to open stream: No such file or directory in /chroot/home/eangolhu/szentandras.com/html/pages/repcevis/1848.view.php on line 30 Warning: include_once(): Failed opening 'views/_visi-marton-kutatomunkaja' for inclusion (include_path='.:/opt/remi/php70/root/usr/share/pear:/opt/remi/php70/root/usr/share/php:/usr/share/pear:/usr/share/php') in /chroot/home/eangolhu/szentandras.com/html/pages/repcevis/1848.view.php on line 30